Oldalak

2011. december 21., szerda

Karácsonyi ajándék a csoportomnak

Nagyon megszerettem az MCC-Pilates csoportomat, egytől-egyig szeretnivalóak, lelkesek és kitartóak, lehet velük hülyülni órán, megmondják a véleményüket, de dolgoznak is keményen és rendszeresen járnak. Közös utalásaink is vannak (sünik), összeszokott a csoport is, ezért nagyon szeretek órát tartani, a késői kezdés ellenére mindig feltöltődötten távozom, amikor otthagyom a termet.
Emiatt úgy gondoltam, hogy szólok is az angyalkáknak, hogy készítsenek egy kis ajándékot, amit odaadhatnék számukra. Sok álmatlan éjszaka és fejtörés után az angyalkák arra jutottak, hogy a nehéz vizsgaidőszak közeledtére való tekintettel olyan gyakorlatokat írnak le számukra, amit otthon is könnyen el tudnak végezni. Ráadásul próbáltam súgni is egy kicsit, és olyan gyakorlatokat javasoltam, ami mindenkit személyre szabottan mozgat át. Az ajándék mellé egy kis csoki is járt, illetve a legszorgosabbaknak egy extra óra, mert megérdemlik.
Sőt, olyan aranyosak voltak, hogy rám is gondoltak egy kis meglepetéssel, ami tényleg nagyon meglepett, és annyira jól esett, ezúton is köszönöm szépen!
                                                   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése