Mivel a tesi futást tinédzserként iszonyatos csapásként éltem meg (ami nem is meglepő, amikor egy zsebkendőnyi tornateremben kell körbe-körbe futkorászni, amit rendszeresen "eldumáltunk", leleményesebbek még a tavaszi qpereken is leálltak cigizni), így nem sokat tudtam az egészről.
Az érdeklődésem akkor kezdődött, mikor a Margitsziget közelébe költöztünk, és magam számára is meglepő módon feléledt bennem a vágy, hogy megtegyem azt a bizonyos szigetkört. Mondanom sem kell, hogy csúfos bélkilógós-lihegős kudarcba fulladtak próbálkozásaim, hiszen lefutni nem tudtam az egészet, kis jóindulattal becammogtam a célba. Ugyanakkor hazafelé olyan bizsergést éreztem az egész testemben, ami a régi, koris önmagamra emlékeztetett, szuper érzés volt! Így amikor most télen elhatároztuk az egyik barátnőmmel, hogy fitness termet (később várható bejegyzés) keresünk kardiózás céljából, akkor a futás is előkelő helyet kapott a programunkban. Pár hét után mindkettőnk ízületei szóltak, hogy ejnye csajok, elfelejtettetek gondoskodni a hacukáról: így mindketten elindultunk, hogy beszerezzük a nagy ő-t, a tökéletes futócipőt.